Az előző bejegyzésben már bemutattam a két faragásra került tök történetét.
Ígyhár most következzen a lámpások életre keltésének krónikája.
Előre kell bocsátanom, hogy ügyetlen vagyok. A szó szoros értelmében. Én vagyok az, akire az ember legszivesebben még így, felnőtt létére is előkét tenne evéskor, mert TUTI, hogy a finom étkek az ölemben landolnak az evés megkezdésének 2. percében. Ha kenyeret, vagy sütikét eszem, akkor bizony TELE lesz a hajam morzsával, ez nem is kérdéses. Hogy végződött a Szilvi kontra Milli tejes doboz? Szilvivel a baleseti sürgősségin varratokkal a mutatóujjában. A kislábujjaimról meséltem már? Nos, az elmúlt esztendőkben annyiszor ütöttem be őket, hogy mára szinte érzéketlenek, illetve behajlítatatlanok. Kedvesen relaxálnak a lábfejemen, lime nélküli Virgin Mojió-t iszogatva.
Az aszfalton van egy kis repedés? Felgyülemlenek a fák gyökerei? Kiáll az utcatábla? Mi az nekem! Megbotlom, pofára esem, lefejelem. No problem. Mostmár azt hiszem mindenkinek tiszta, hogy miért ez az első alkalom, hogy meg mertem próbálni a tökfaragást. A kés mellé azért odakészítettem a telefont, hatha sürgősen kéne a 911.
A Procedúra
1. Skalpolás - A Szag --> omajgad! A "büdös" csak egy jatszi bók lenne.
2. Kibelezés - akármilyen meglepő, még nem fogdostam belső szerveket. NYILVÁN nem ilyen érzés, de sajna, én per pillanat erre asszociáltam.
3. Faragás - csak óvatosan azzal a késsel, mert könnyű elrontani a mintát, illetve igen egyszerű a kedvesen morcos Jack O' Lantern helyett, valódi vérrel és ujjbegyekkel tarkított igazi kis juicy Töklámpást csinálni.
Nade, normál ember nem ennyire komplikált, mint moi, szóval munkára fel! Elő a késekkel!
