Halloween - Töklámpa faragás

Kifaragtuk a tököket. Vagyis, inkább Hunter, nem én. Én mint lelkes néző, dícsérgető, dirigáló és sör és pizza pincérnő vettem részt a folyamatokban. A szerepek ezen leosztása nálunk már hagyomány. Nem, most tényleg kívételesen nem arról van szó, hogy lusta lennék. Komolyan! Borzasztóan szeretnék töklámpást faragni, de sajnos, ez nem olyan embernek való, aki nap mint nap bútorokról pattan le, beveri a fejét a nyitott szekrény ajtóba, lefejeli a mélyhűtő ajtaját miközben jégkrém után kutat csorgó nyállal, aki levág egy darabot az a mutatóujjából a tejesdoboz kinyitása közben, vagy olyannak aki ráül egy méhkaptárra. Gyanítom, hogy a töklámpás faragása részemről egy igen merész ötlet lenne. Mondjuk az igaz, hogy seperc alatt Halloween-i hangulatot varázsolnék, amint a véletlenül lekaszabolt ujjam repkedne a levegőben, vért spriccelve a lámpásokra meg a mindenre egy méteres rádisuzban. De, akármilyen csábítóan is hangzik ez a lehetőség, azt hiszem inkább kihagyom.
A Vadász viszont egy tündér! Boldogan faragta Kb 3-4 órán keresztül az általam kiválasztott 3 mintát:

Nemcsak 3 töklámpás kelt életre pénteken, hiszen Emőke barátnőm és férje, Brian is kifaragták az ő két töklámpásukat. a szerepet itt is azonosak voltak. Amig a férjek szorgosan szobrászkodtak, mi lelkesítettük őket. Le a kalappal a fiúk előtt. Egy parányi panaszt sem hallottunk tőlük mialatt szobrászkodtak.


Készülődés a tök-operációra:

Az első tök új arca:

Jack Skellington:

Oogie Boogie (2. tök):

 Tök - belezés közben:

A 3 Szellem (3. tök):

Vendég töklámpások:

Tökbél:

 

 És akkor villany a tökök az ajtó elé költöztek: 

  

 

 Emőke és Brian töklámpásai:

Az 5 Töklámpás együttes erővel harcol a sötét ellen:

Halloween - jelmezek és díszek

Sikerült már megint egy hónapja nem írnom semmit a blogba. Jáj. Komolyan ég a pofámról a bőr... Nem is kezdek mentegetőzni.


Már évek óta várom, hogy végre Amerikában tölhessem az Októbert. Hogy miért is? A válasz igen egyszerű. Egy szó: Halloween. Amerikai filmek százában láthattuk már miként ünneplik az itteniek a halottak napját. Borzasztóan vártam, hogy mindezt élőben is láthassam. Most így október 28-án azt kell mondjam, hogy egy picit sajnos csalódtam. Miért is? 
Mert az én hiperélénk fantáziám úgy festette meg a San francisco-i Halloween képét, mintha az egész város ilyenkor tök, boszorkány, szellem és szörnylázban égne. Én édi azt hittem, hogy a házakon csüng majd a (mű) pókháló, faragott tökök világítanak minden ablakban és ajtó előtt, fehérleples alakok és mekegő boszorkányok veszik majd körül a házakat. Tévedtem. Nincs akkora felhajtás Halloween körül, mint azt hittem. Bár igaz, könnyen meglehet, hogy olyan környéken lakom, ahol az embereket nem nagyon érdekli ezt az ünnep. Na jó, azért azt nem mondanám, hogy semmi felhajtás. Valami azért van.
Minden évben szeptember elején országszerte megnyitja kapuit 2 hatalmas bolt-lánc, amelyek kizárólag Halloween-re vannak specializálódva. 
Persze már szeptemberben az első dolgom volt, hogy megrohamoztam a boltot és mint egy veszett, mohó kis szörnyeteg rohangáltam a boltban körbe-körbe, néha felvisítván, amikor az egyik sarokból kiugrott egy vérben-forgó szemű, vámpírfogú kisbaba, vagy egy szimpatikus bácsi, amint a belei a külvilágnak integetnek kacagva. A bolt tele van ilyen szívmelengető kis kütyükkel. Tehát, kellően vastag pénztárca tulajdonában, nagyon rémisztőre fel lehet díszíteni a házakat.
A jelmezek mustrálása nem kis felháborodást váltott ki belőlem. Tudni illik, minden női jelmez rövid. A "rövid" szót eufemisztikusan használom. Képzeljetek el a miniszoknya hosszúságát és azt osszátok el kettővel. Na, olyan rövid. Megkérdeztem a Vadásztól, hogy ezt mégis hogy gondolják az amerikaiak?! A válasz az volt, hogy a Halloweenkor a nők extrém kihívóan és éjszakai pillangósan öltöznek fel. Mert aznap lehet. Nem igazán értem a logikát. Attól még hogy Halloween van miért kéne hogy mindenki lássa a hátsó fertályokat? Én például szégyenlősebb fajta vagyok és kellemetlenül érezném magam egy ilyen jelmezben. nem beszélve arról, hogy a vese gyulladás vagy felfázás szinte garantált lenne. Vagy például mi van akkor, ha valaki nincs megelégedve valamelyik testrészével annyira, hogy ország-világnak mutogassa? Vagy éppen tele van narancsbőrrel vagy mittudomén. Miért nem gyártanak olyan jelmezeket amik minimum comb középig leérnek vagy amik nem a Hófehérke, Alíz, vagy éppen a Minnie Egér enyhén szólva ledér változatai?  Persze, a neten lehet találni kevésbé cédás jelmezeket pénztárcát nem kímélő áron, de a fentebb említett Halloween áruházakban kizárólag az extra mini szoknyás-változatok kaphatóak. A márka neve amúgy Leg Avenue (Láb sugárút). Azt hiszem ezt nem kell kommentálnom. 


Nade térjünk is vissza a Halloween bolti kalandjainkhoz. Körülbelül ötször néztem végig, a jelmezeket, hátha találok valami olyat, amibe nem pirulok bele. Volt egyetlenegy Hófehérke jelmez, ami leért bokáig, de nem volt az én méretemben, úgyhogy nézelődtem tovább. Felcsillant a szemem, amikor megláttam egy Minnie egér jelmezt. A képen lévő modellen a szoknya leér térdig. BINGO. ez pont jó lesz. Csak nem tér el nagyon a kép a valóságtól... Gondoltam én naívan. Kibontottam a csomagolást és magamhoz mértem. Végülis nagyon nem tért el a szoknya méret, csak olyan 30 cm-t, negatív irányba. Minnie, a sarki egér. Komolyan mondom olyan ez mint egy nagyon nagyon rossz vicc... 


Hosszú töprengés után úgy döntöttem, hogy a változatosság kedvéért megint tündér leszek. Vettem egy szárnyat hozzá illó parókával és majd otthon nézek valami ruhát magamnak ami passzol a kellékekhez. Mert hogy azt mondanom sem kell, hogy a tündér ruhák látványába még 
A Vadász jelmeze is itthoni tákolmány lesz. Kiderül holnap mennyire leszünk gagyik a jelmezekben.


A lakást kb 1 hete feldekoráltuk. Bár nem volt egyszerű szép de nem drága díszeket találni. Mielőtt beköszöntött volna a Halloween-időszak, abban a hitben voltam, hogy tele lesznek a boltok mindenféle dekorációval. És itt is mekkorát tévedtem. Nade a lényeg, hogy mégiscsak sikerült valamit összehozni.


Ablakok - belülról nézve:

Kandalló és a (még) faragatlan tökök:

Lakás kívülről:

Fényeink:

Mint már azt az imént említettem, azt hittem, hogy sokkal nagyon a felhajtás Halloween körül. Az amerikai filmeket alapul véve úgy képzeltem, hogy a házak nagyrésze hemzseg az ünnephez illő dekorációktól. A környéken eddig a mi házunkon kívül egyetlen egy árva bejárati kaput láttam, ami be van fedve pókhálóval és piros szemű pókokkal. Pár napja munkába menet láttam a buszról 2 házat, amik pókhálóval "össze vannak kötve", rajtuk hatalmas dundi pókokkal. Nem kicsit lett hányingerem a látványtól, meg kirázott a hideg, de nyilván ez volt a cél :) Arról nem is beszélve, hogy végre láttam egy kellően feldíszített házat.


Múlt héten szombaton a Marina nevezetű negyedben voltam. Ekkor döbbentem rá, hogy ott bujdokolnak a Halloween-es kirakatok! Áhá! A sunyik.
Szinte nem volt olyan bolt, amelyik ne lett volna félelmetesen kreatívan (szó szerint) kidekorálva. Ráadásul, mivel este sétálgattam ott, ezért még a vérfagyasztó kivilágítás sem maradt el. Tehát, tökéletesen átjött a hangulat így kicsiny szívem is megnyugodott egy picit.

Ruhabolt:

Egy cipőbolt kirakata:

Fodrászat:

Nem emlékszem milyen bolt kirakata:

Ugyanakkor, hiába lehet kapni Halloween-nel kapcsolatos díszeket és nasikat az itteni DM-ben meg lakberendezési boltokban, elenyésző az ezzel kapcsolatos áruk száma a karácsonyiakkal szemben. Bezony ám. Október második hetéból már folynak a polcokról a karácsonyi díszek. Még vége sincs a Halloween-nek de már most az emberek arcába van tolva pofátlanul a karácsony. Az egyik itteni lakberendező bolt, 70%-a karácsonyi díszekkel van tele. Mi lesz itt egy hónap múlva?



Ma este faragjuk ki a 3 tököt, amit vettünk.  Képek és kommentárok később ugyanitt :)

Lájk (2. rész)

Lájk Námbör 5 - Ködharsona
San Francisco egy pöttyet ködös. Amikor felkúszik a köd, besunnyog a városba és szétszéled a kikötőben, akkor egész nap fültanúja lehetünk annak, ahogy a ködharsonák csevegnek egymással. Imádom hallgatni ahogy diskurálnak. Van benne valami mesebeli... Íme egy youtube video, ahol tökéletesen lehet hallani  a ködharsonákat. http://www.youtube.com/watch?v=iSHmAXMA_hQ&feature=related

Lájk Námbör 7 - Könyvesboltok: itt nem nagyon vannak hatalmas, dinoszaurusz mega könyváruházak. Viszont rengeteg a kicsi, független könyvesbolt, amelyből némelyek különféle műfajokra specializódnak (pl horror könyvesbolt), vagy  különleges kínálattal és dekorációval csalogatják be a vevőket. Nekem már van is kedvencem:  Green Apple Bookstore a neve ennek a kincsesbányának. Nagy mákos vagyok, mert itt van tőlünk 10 percre busszal. Imádom a bolt hangulatát; imádom azt hogy 2 részre van osztva az üzlet: az egyik felében (ami mellesleg olyan mint egy labirintus)lakoznak az új könyvek, a másikban a használtak; imádom hogy minden új könyvről kirják a bolti eladók a saját, jópofa véleményüket. De minden könyvesboltban van valami extra. A legtöbb helyen felolvasóesteket is tartanak, ahol az írók teret kaphatnak műveik bemutatására. Nem csoda, hogy szinte a lehetetlennel egyenlő annak az esélye, hogy valaki munkát kapjon egy san francisco-i könyvesboltban. Innen max kihalnak az eladók, de utánuk is kb már 100 méteres sorállás van a pozícióra.

Lájk Námbör 8 - Dimbek-dombok
SF rettentő hegyes-völgyes. Hogy ez nekem miért is tetszik? Namost, mivel borzasztóan lusta vagyok tornázni vagy edzőterembe menni (nem mint az itteniek, akiknek a 99%-a edz valamit), számomra minden séta olyan mintha edzenék :) Tökéletes! Elég ha elmegyek a boltba, az oda sétafikálás aztán az ételek haza cipelése felér egy fél órás tornával! Persze normál embernek ez igencsak kevés lenne, de olyan pihe-puha, csirke-izmai nyárban elolvadó lusta disznóknak mint én ez épp elég :)

Lájk Námbör 9 - Negyedek
Mint azt már egy előző blog bejegyzésben is említettem, minden negyed hihetetlen különbőző. Mindegyiknek megvan a maga tüneményes (vagy némelyiknek vérfagyasztó)  egyénisége. Emiatt ez az ici-pici város hatalmasnak tűnik, hiszen minden egyes kis környéken annyi  a felfedezni való (szobor, házak,  vagy a vérfagyasztó negyedek esetében a cuki menekülő útvonalak).

Lájk Námbör 10 - Udvariasság
Ha valakinek nekimész az utcán még ő kér bocsánatot; ha bemész egy boltba nem úgy néznek rád az eladók, mintha kutyakakiba hemperegtél volna és ily módon fogdosnád az árut, hanem mosolyognak rád és segítőkészek még akkor is, ha látják rajtad, hogy csupán nézelődsz. Ennél a pontnél említést kell tennem az ominózus „Hogy vagy?” kérdésről. Sokat hallottam még otthon (Pesten) mielőtt kiköltöztünk, hogy „az amerikaiak annyira idegesítően mert mindig megkérdezik hogy hogy vagyok pedig nem is érdekli őket”. Akkor most következzés az én hosszú és kimerítő véleményem:

Valóban nehéz hozzászokni. Én pl 7 havi itt élés után is még elgondolkodom rajta, hogy mit válaszoljak, ha valaki egy eladó (a boltba való belépésem után) megkérdezi, hogy”how are you”. Ma már jobb vagyok venne és kb 2 másodperces pauza után azt mondjom, hogy ’fine, thank you”. A rutinosabb erre amúgy azt válaszolja, hogy „not too bad” (nem túl rosszul). Ugyanakkor, mivel ez a „how are you” szinte a köszöntésnek az egyik formája ezért való igaz, hogy biztosan nem kíváncsiak arra hogy tényleg hogy vagyunk. Gondolkodtam is már rajta, hogy ilyenkor annyira jó lenne azt válaszolni, hogy „hát, tulajdonképpen nem olyan jól, mert rettenetesen fáj a hátam, mert valahogy sikerült meghúznom. Meghát a hasam is csikar már vagy 2 napja...” Hár hogy ilyen kis nyuszi vagyok, amúgy már kipróbáltam volna, hogy valon mit szólnak az eladók ha ez a válaszom a „how are you?”-ra? Amúgy majdnem biztos, hogy társalgásba elegyednének. Hihetetlen beszédesek az emberek még a vadidegenekkel is. Nade erre térjünk majd vissza egy kicsivel később a „lazaság” szekcióban. Szóval ott tartottunk, hogy „How are you?” –tehát, tényleg nehéz hozzászokni, főleg nekem magyarnak, ahol az alap szituáció mikor belépünk egy boltba, vagy étterembe nem az, hogy az eladó vagy pincér ránk mosolyog és megkérdezi hogy vagyunk, hanem az, hogy még örülnünk kell ha nem köpnek le minket a depitől. Az az igazság, hogy akármennyire is nyilván őszintén senki sem akar napi 100-200 emberrel elbeszélgetni arról komolyabban hogy hogy van, kívéve ha pszichológus az illető. Ugyanakkor az én közérzetemen igenis javít az, hogy mosolyognak rám az eladók és még ha nem is igazából kíváncsiak rá, érdeklődnek a hogylétem felől. Nekem ez sokkal szimpatikusabb mint az otthoni „savanyúság”. Tehát a két "rossz" közül a mosolygás tuti nem mérgezi meg a napomat, viszont a "majdlehánylak" tekintet több mint valószínű, hogy igen...

Lájk

Hamár a Facebooknak köszönhetően a „lájkolni” már szinte magyar ige lett ezért arra gondoltam, hogy írok néhány dologról, amit „lájkolok” San Franciscoban:

Lájk Námbör 1: Az időjárás

Egész évben 10-22 fok között mozog a hőmérséklet. Amúgy hihetetlen, de szinte mindegyik negyedben más a hőmérséklet. Ahol mi lakunk, ott általában egy pár fokkal mindig hűvösebb van (ezést is szeretem annyira, többek között). Viszont, ha az ember bemegy a belvárosba, akkor ott általában egy jó 5-8 fokkal melegebb van. Fontos, hogy itt az ember rétegesen öltözködjön, illetve mindig legyen a táskájában egy plusz kardigán.  A levegő amúgy fantasztikus: harapni lehetne olyan friss. Igen közel lakunk az óceánhoz így szinte érezni  a fuvallatát. Igen ködösek a napok, de nekem ez kimondottan tetszik  J Rém misztikus ahogy beteríti a tájat, s hatalmas és rendületlenül az égbolton... Azt mondják néha annyira sűrű a köd, hogy a résnyire nyitott ablakokon át beoson az otthonokba és akár leül a lakókkal együtt Tv-t nézni a kanapéra miközben csendben elfoglalja a lakást... Ilyenben még nem volt részünk, de bőven elhiszem, hogy megtörtént már annak alapján amit eddig láttam a köd erejéből!

Köd a De Young múzeum előtt.


Lájk Námbör 2 - Az emberek
Van itt minden- európai, ázsiai, ausztál, afrikai, stb. Nem olyan unalmas mint otthon ahol amerre csak a szem ellát a nagy fehérséget látni. És ami még jobb: minden nemzet megfér békében egymás mellett. Nem szaladgálnak rasszista barmok az utcán, nyiltan demonstrálva a bennük tomboló gyűlöletet. Persze, itt is vannak borzasztó dolgok, de legalább elfogadják egymást a népek. San Francisco amúgy az illegális bevándorlók menedékhelye. A város nem adja ki őket, amikor a szövetségi hatóságok azt követelik. A város vezetése fityiszt mutat nekik és elhajtja őket J


Lájk Nambör 3 - A programok

Ember legyen a talpán aki itt nem talál kedvére valót: óceán, park, komolyzene, klasszikus zene, sport, nyugi, pezsgés, fesztiválok, kiállítás, művészetek, múzeumok, csokigyár, Star Wars filmvetítés nagykivetítőn baseball stadiumban meccs után,  fókák, szemétben guberáló mosómedvék, tacskó-futóverseny a parkban, ingyen jóga a parkban, Hugh Jackman a színházban,  és még sorolhatnám... Például, májusban volt egy őrületes program, ami Bay to Breakers néven fut. Szószerint „fut”, hiszen ez alapjáraton ez egy futóverseny (bővebben írok majd róla)

Lájk Námbör 4 - Liberalizmus

Senkit sem érdekel hogy öltözöl, milyen zenét hallgatsz, mit olvasol, honnan jöttél, merre felé orientálódsz,  vagy milyen vallású vagy.  A múltkor felszált egy huszonéves lány a buszra. Úgy volt felöltözve, mitha összemixeltek volna egy Hello Kitty-s Barbie-t egy Tim Burton-filmben szereplő női alakkal. Senki még csak rá se hederített. Teljesen normális jelenség volt. Másik példa: Rengeteg ugyanolyan nemű párt látni az utcán kézenfogva andalogni. Nem nézik meg őket, nem kapnak gúnyos tekinteteket vagy nyomdafestéket nem tűrő kommentárt. Mindennapos látvány, semmiben sem különböznek egy hetero pártól, hiszen az itteniek már agyilag eljutottak arra a szintre amelyhez még sok embernek, országnak fejlődnie kell hogy átlássák:  a szerelem az szerelem. Tök mindegy, hogy a pár férfi és férfi, nő és nő vagy éppen férfi és nő. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy itt az egyik legfelkapottabb, ”legfunkybb” negyed a Castro, az itteni meleg negyed, ahol a lámpapóznákról szivárvány zászlók lógnak. Amúgy szivárványos zászlók nem csak ott, hanem a belvárosban is lobognak.

Békességben sétálnak az utcán keresztények, zsidók, muszlimok, hinduk, buddhisták. Nem kell rettegniük attól, hogy Dávid Csillagot viseljenek, Bibliát vagy Koránt olvasgassanak a buszon. Nem kell attól tartaniuk, hogy jön egy nacionalista állat és jól megveri őket a semmiből kifolyólag. Egyszóval imádom azt ebben a városban, hogy az lehetsz aki vagy. Felvállalhatod és emiatt senki sem fog lenézni, megverni vagy megalázni. Sőt, itt szeretik ha az ember különleges, egyedi, más.


Lájk Námbör 5 - A negyedek
Mint azt már egy előző blog bejegyzésben is említettem, minden negyed hihetetlen különbőző. Mindegyiknek megvan a maga tüneményes (vagy némelyiknek vérfagyasztó)  egyénisége. Emiatt ez az ici-pici város hatalmasnak tűnik, hiszen minden egyes kis környéken annyi  a felfedezni való (szobor, házak,  vagy a vérfagyasztó negyedek esetében a cuki menekülő útvonalak).

Közért Monstrumok

Már megint a kajánál tartunk :)

A héten nyílt egy új nagyközért a környéken. A közértekről amúgy ejtenék egy pár mondatot mielőtt bemutatom ezt a csodát itt a 32. Avenue-n.

Texasba érkezésünkkör döbbentám rá, hogy milyen is itt egy élelmiszerbolt...  Hatalmasak. Mega-giga-hipper-szuper-VÁÁ. Bár, Texasban, ahogy a helybéliek is mondják „Texasban minden nagyobb”, nade akkor is... Az első ilyen dinszaurusz közért amelybe betoppantam, irónikusan a Tom Thumb (Hüvelyk Matyi) nevet viseli. Emlékszem, hogy bementem és mint egy igazi hülye barom álltam a „közért” közepén és bámultam a sokaságra mint cuki birka az csoki kapura. Azt éreztem, hogy nagyon pici vagyok. Mint egy mini Piroska a hatalmas erdőben, tele sok sok 10 méteres fával és bevásárló kocsit tologató farkassal, nagymamákkal a hasukban. Picike voltam, körülvéve ezernyi polccal, roskadásig tele kajával. Ismeretlen áruk, ismeretlen étkek, ismeretlen minden. Hihetetlen mennyiségű, féle, fajta étel. Nem is gondolná az ember, hogy milyen sokat jelent az, hogy bemegy a közértbe és még akkor is felismeri tudatalatt az árukat, ha elsuhan mellettük. Nekem, mikor először ideérkeztem, az áruk 99,9%-áról halvány gőzöm sem volt. Szerencsétlen Hunter, órákig sétálgathatott velem a sorok között, mert mindent egyenként levettem, jól megnéztem, internalizáltam és visszatettem. Ráadásul mindezt extra lassan, mert ügyetlen mivoltomból  kiindulva féltem hogy leejtek  valamit. Borzasztóan „lehengerlő” élmény volt az első pár hétben a közértezés. Milyen furcsa is ezekre a monstrumokra azt mondani, hogy közért.... Itt azért valamivel jobb a helyzet. Vannak olyan kisboltok, mint otthon (amikoről már tettem említést korábban a blogon), ugyanakkor vannak nagyobbacskák is, amik azért nem olyan ijesztően gigásziak mint a texasi  élelmiszer áruházak.

Ami rettentő érdekes, hogy itt minden „Organic” azaz bio. A californiaiak nagyon oda figyelnek az egészségükre. Néha már túlzásba is viszik őket. Példának okáért, Kati barátnőm mesélte, hogy ismer olyat, aki még az étterembe is viszi magával a palackozott vizét, mert az "olyan bio hogy nagyon". Igen, ez már valóban kicsit beteg. Viszont! Tény, hogy ezek az Organic ételek fantasztikus minőségűek. Minden Organic: tej, hús, kenyér, csoki, narancslé, csipsz. Csak vigyázni kell ám, mert könnyen „besznobulhat” az ember. Mit is értek ez alatt? Igazán gyorsan és könnyen olyannyira a rabjává lehet válni ezeknek a jó minőségű, egészséges ételeknek, hogy az ember már csak olyat hajlandó enni, ami organic. Magamon is megfigyeltem, hogy amikor 2 lehetőségem van: organic répalé vagy sima répalé, akkor tuti az organic répaleves flakont ragadom meg. Hát, evvan. De azért forognak ám a szemeim rendesen ha valaki nem hajlandó nem organic cuccokhoz nyúlni. Hiszen azért na, azért valljuk már be, hogyha huszonix évig nem halt bele a nem organic felvágottba, akkor nem egy szelettől esik össze gyomormérgezésben. Nade, mondjuk az is igaz, hogyha valakit az tesz boldoggá, hogy saját, organic, bio hiper szuper örökéletet adó vizet iszik, akkor egészségére. Addig amig a szeretteimnek vagy nekem nem árt azzal amit csinál, addig mindeki tegye azt ami boldoggá teszi.

Szóval, a kis kitérő után vissza az új bolthoz. A neve Fresh 'n Easy. Gyönyörű, organic árukkal van tele. Csodaszép kész étkeket is árulnak, amelyik szintén organic-ek, tartósítószer és minden egyébb kotyvalék mentesek. Gyönyőrű kis csirkecombikák, Garfield-10-újját-megnyalná-Lasagnák, Éden kertből hozott gyümölcs saláták és egyébb nyalánkságok találhatóak a hűtőpultban. Viccen kívül elkezdtem nyáladzani miközben tátott szájjal bámultam a kínálatot. Most komolyan, mikozben válogattünk a csodásabbnál csodásabb előre lekészített étkek között azon vettem észre magam, hogy vadul hadarva beszélek a látottakról a Vadásznak és közben vissza-vissza szívnom a nyálamat nagy szürcsögések közepette (amely amúgy már kb a kabátom gallérjáig lógott) nehogy azt higgyék a szerencsétlen vásárók, hogy veszett vagyok. Csak tippelem, hogy már ide is elért a „bolond-lány” hírnevem, úgyhogy szerintem senki sem lepődik már meg a nyáladzó, hiper lelkes visitozó európai lány láttán”. Mondtam Hunternek, hogy nagyon buta ötlet volt elhozni ide engem, mert most, hogy tudom hogy ilyen szuper árón ehetünk majd ilyen gusztustalanul incsiklandozó ebédeket, soha többé nem főzök! Háhá!!!

Kb fél óra múlva szimpatikusan nagy, tömött kosárral elindultunk a kasszához. Na és akkor itt jön az újabb WOW: nincs kassza!!!! Nincsenek eladók!!!! Mindenki magának „csekkol ki” egy scanner+számítógép segítségével. Pillanatok alatt "Vissza a Jövőbe" voltam.

Ezután a szürreális, már-már 22. Századba előrenyúló élmény után kicipeltük a zsákmányt a boltból. Ekkor felcsillantak szemeim, hiszen megpillantottam egy igazi kis európai közértet a mésik oldalon. Gyorsan behúztam a belem hátha találok valami jó kis hazait. És igen! TALÁLTAM MÁJKRÉMET!!!!! Otthon a májkrém olyan volt nekem mint másnak a vaj. Igen, gusztustalanka vagyok: Májkrém májkrém hátán májkrémmel! Nehéz elképzelni, de január óta nem ettem májkrémet... 
Amikor a beléptem a kisboltba minden elcsendesedett, kialudtak a vad neon lámpák és valami ragyogó fény sugárzott a hűtőból, énekelve angyali hangon azt, hogy: MÁJKRÉM!!! MÁJKRÉÉÉÉÉÉM!!!! Most komolyan, lett volna szívetek ott hagyni?!

Amúgy az amerikaiak nagyon viszolyognak a májtól. Hunter mesélte, hogy amikor kicsi volt azzal ijesztegették, hogy ha rosszalkodik, akkor vacsorára májkrémet kap hagymával. Hát kéremszépen, ha én amerikai kislány lettem volna akkor kb terrorizáltam volna az egész környéket hogy hetekig csak májkrémmel és hagymával tömhessem azt a fene nagy pofámat! Ehelyett zsákosemberrel meg kapros tökfőzelékkel lettem ijesztegetve, ami már cseppet sem volt kecsegtető...

Szóval, ennyi a közértekről. Ígérem egy darabig nem írok evésről, meg ételekről, akármilyen nehéz is lesz megállni... Bár az igazság az, hogy évekig tudnék megállás nélkül erről a témáról hadoválni... Apukám mindig azt mondja, hogy lélekben nagyon kövér vagyok és ez így is van :) Lelkem mint egy kis dundi tündér mosolyog boldogan tele hassal.

Esküvő

Nem nem az enyém. az már egy éve volt.
Viszont!
Bevezetésnek tökéletes lesz :)


2010 május 29-én, egy csodanapsütéses napon, -amikoris tombolnia kellett volna a menydörgös mérges viharnak, de inkább úgy döntött a Nap hogy átveszi az uralmat az égbolton- összeházasodtunk. Az esküvőnk nem volt mindennapi. Mivel Hunter amerikai én magyar vagyok, mindketten azt szerettük volna, hogy ezen a varázslatos napon a 2 nemzet legszebb esküvői szokásai ékesítsék az estet.
És akkor el is érkeztünk a mai témánkhoz: különbségek a 2 ország esküvői szokásai között.


Az esküvő mindenhol fontos. Legyen az Amerika, Magyarország vagy Japán. Tök mindegy.
Mint minden nőnemű, úgy én is egészen ici pici, Polly pocket-tező(nem, véletlenül sem Barbie. Azt nem szerettem) kislánykorom óta álmodoztam erről a napról. De az tuti, hogy kismicska vagyok egy amerikai lányhoz képest! Itt az esküvőnek valami elképesztő kultusza van.
Erre először akkor döbbentem rá, amikor 1 évvel ezelőtt Arizonában jártam, aholis Hunter legjobb barátjának szülei megajándékoztak minket egy Esküvői Készületek Kiskönnyvel... A "kis" szót itt illene idézőjelbe tenném, hiszen ez a monstrum minden volt csak kicsi nem. Mit nekem tégla, ezzel lazán eszméletlenre pofozok bárkit!
Persze, nagyon örültem az ajándéknak, hiszen épp akkor kezdtünk el készülni a Nagy Napra. Ahogy hazaértünk azonnal belevetettem magam a könyv felderítésébe hatalmas, 64 fogas mosollyal, ami körülbelül olyan hamar az arcomra fagyott fogastul (jáj) amilyen hamar megláttam az első összegeket.


Nade kezdjük az elején.


Az eljegyzés, avagy az ominózus gyémántgyűrű.
Az esküvői őrület a férfi számára jóval előbb kezdődik. Ez nyilván minden országban így van. Viszont az amerikaiaknak olyan természetes, hogy gyémántgyűrűvel kérik meg a kezüket, mint nekünk magyaroknak az, hogy van Túró Rudi a hűtőben.
Ha egy itteni férfinak épp nincs pénze gyémántgyűrűre, akkor addig nem kéri meg a párja kezét, amig össze nem kaparja valahonnan az ékszerre valót. Ergo nem a menyasszony forszírozza, de nem ám.
Amint a férfi megszerzi a várva várt igent, miközben 96 fogas mosollyal vagy éppen idegességtől gyöngyözően izzadozva szorongatja a kis fekete bársonydobozkát, beindul a nagybetűs ŐRÜLET.
A menyasszony, miután boldogságtól mámorodottan kiugrálta magát kiválasztja Maid of Honor-jét. Hogy ki is az? Ő tulajdonképpen a menyasszony tanuja, bár teljesen távol áll az otthoni esküvői tanú fogalmától. A Maid of Honor (udvarhölgy) hasonló állapotba kerül amikor a Menyasszony (ismertebb nevén a királynő) felkéri erre a hőn áhított posztra. Szegény ekkor még nem is sejti mibe keveredett bele. Hiszen innentől kezdve ő a menyasszony odaadó rabszolgája.Előszöris megszervezi neki a Bridal Showert.  Ezen a ceremónián a menyasszony barátnői ellepik őt mindenféle ajándékkal, melyek általában humorosak vagy a nászéjszakára tartandóak (oh lala). Itt még fellélegezhet a házasulandó pár, hiszen még nem indult be a pénznyelő gépezet. Ami viszont anyagilag ezután következik azért Dagobert bácsi lazán levetné magát az ötvenedikről.


Hogy ez mennyibe fáj ez az amerikai szülőknek?


LAGZI: a tradíció szerint az esküvőt a menyasszony családja fizeti. A vőlegény családja csupán a nászutat állja (bosszúból Bora Borára kell kérni a nászutat 7 csillagos szállodába 1 hónapra). Egy átlagos amerikai esküvő 29,000 ropogós amerikai dollárba kerül. Ez kb 6 millió ft. Remélem mindenkinek feltűnt az "átlagos" szó. Azt hiszem a törékeny kis lelkem nem szeretné tudni mennyibe kerül egy átlagon feletti.


RUHA + KIEGÉSZÍTŐK: : amig otthon áltában kölcsönzik a menyasszonyi ruhát, addig itt megvásárolják. Ez általában olyan $2000 körült mozog (400.000 ft) Ismét kérem az "általában" szóra koncentrálni.


MENYASSZONYI CSOKOR: sosem felejtem el, mikor a tégla-könyvemben ehhez a fejezethez értem. Miután megláttam az összeget, elkezdtem törölgetni a szemem mint egy rossz rajzfilmfigure aki azt hiszi kettőt lát. Félreértés ne essék: imádom a virágokat. Kevesebb szebb dolog van egy láng színű rózsánál. De. akkor most következik a DE: $300 (60,000ft)?! Persze tudomén, hogy ez akkor ilyen drága, ha az ember drága virágokat válogat bele.  Nade akkor miért ezt az opciót tetszik felajánlani a könyvben kéremszépen????HMMM????? Azt akarját szívrohamot kapjanak ezek a szegény menyasszonyok szülőstül?!
Internetes kutatgatásaim során kiderítettem, hogy azért lehet ám már $60-ért tisztességes csokrot találni. Ez azért mindjárt szívmelengetőbb összeg.


VIRÁGOK: Igen, még mindig itt tartunk. Erre kb $750 (150,000ft)-t költenek


ÉTEL: Nem merem leírni mert meg leszek lincselve.


GYŰRŰK: átlagban körülbelül $2000 (400 ezer huf)-ba kerülnek a jeggyűrűk. Szauron már rég sárga az irigységtől. Frodó is. Meg szerintem én is.
Ami érdekes, hogy a házaspár a bal gyűrűsujján hordja az ékszert nem pedig a jobbon. A myenyasszony az esküvő után 2 gyűrűt is visel majd ugyanazon az ujjon: az alsó a jegygyűrű, a felső az eljegyzési gyűrű (másnéven az önvédelmi fegyverzet). Az értékesebb gyémánt gyűrűkre általában biztosítást kötnek. Kérdés, hogy a gyűrű megszerzéséhez szükségszerűen levágott ujj benne foglaltatik-e a biztosításban?!


TORTA: Hát jaj a torta :) Az átlag eskűvői torta olyan $600 (120,000ft) körül van. Ami mókás, hogy sok esküvői helyszínen nem engedik, hogy csakúgy akárki szeletje a tortát. de nem ám! Így, az Örömapa legnagyobb örömére általábban $5-$6 (1000-1200ft) torta szelési (igen, per szelet) díjat számolnak fel. Ez az itteniek szerint is hajmeresztő. Nem kicsit.


Természetesen nem mindenki költ ennyit az esküvőre Amerikában, még akkor sem, ha ezek a számok elméletileg az átlagra vonatkoznak. Lehet meseszép az esküvő még akkor is, ha az ember átlagon aluli büdzséből hozza össze! Sőt! Sokszor ezek a legkedvesebbek...
Nyilván persze  vannak olyan esküvők ebben a hatalmas országban, ahol a fenti árakat nyugodtan meg lehet szorozni 2-3-mal. De azokra a számokra még csak gondolni sem merek, nemhogy írni róluk. Még a végén szívrohamot kapok. Ami nem lenne valami praktikus, mert veszett drága itt az egészségügy. De ez másik lapra tartozik.


És akkor a dollár ezrek röpködése után térjünk vissza a szertartásra.
A Maid of Honor-ön kívül a menyasszonynak az esküvő méretétől függően vannak koszorúslányai, általában 2-6.  A vőlegény oldalán szinte ugyanez a helyzet. Ő Best Man-t választ, valamint a koszorúslányok számával megegyező koszorúsfiukat. Bár ezzel most nem hiszem hogy sok újdonságot mondtam, hiszen nem egy hollywoodi film szól erről. A koszorúslányok és fiúk a szertartás alatt a menyasszony illetve a vőlegyény mellett állnak sorfalat. Igazán jól jönnek, ha az egyik házasulandó fél menekülőre fogná. Ígyhát célszerű minél a minél izmosabb barátaink közül válogatni eme nemes posztra.


Az esküvő előtti este van a Wedding Reception (esküvői fogadás). Ide a szűk család és a barátok mennek egy hatalmasat enni-inni-vígadni a másnapi evés- ivás-vigadás előtt. A dollár ezrek meg kéz a kézben sasszéznak az asztalon.


Az esküvők nem mindig vallásosak. Amig otthon egyházi és polgári esküvő is van, itt vagy egyházi van vagy pedig egy "egyházmentes", amikor is egy hivatalos személy adja össze a párt.
A ceremónia abban különbözik a magyartól, hogy nem egy szocreál, monoton hangú tisztviselő darálja el az előre betanult unásig hallott egyenszöveget, hanem teljesen a párra szabott előadást hallhatunk. Tényleg Róluk és Nekik szól.. És ekkor következp a kedvenc részem, ami a mi esküvőnkön is elhangzott. a WEDDING VOWS (esküvői fogadalom). Ezt a fogadalmat a menyasszony és a vőlegény titokban írják meg egymásnak az esküvőt megelőző napokban (a lusta disznója a nagy eseményt megelőző órában) és a ceremónián mindenki előtt felolvassák egymásnak. Ebben elmesélik, hogy mit is jelent nekik a másik és mit fogadnak meg neki. Nyilván itt is van olyan aki teljes kreativitás és EQ hiány miatt ki copy paste-el valamit ultra gagyit az internetről (szégyeld magad!), de gondolom egy ilyen után a menyasszony leharapja a vőlegény fülét mint Mike Tyson Hollyfieldét. Nade, ha a házasulandó felek nem lustadisznók és igazából, szívből megírják ezt a kis költeményt, akkor valami egész különleges, szívbemarkolóan, torok összeszorulósan megható vallomásnak lehetünk tanúi.


Ami érdekes, hogy itt a lagzik nem hajnalig tartanak.  A menyasszony és a vőlegény legkésőbb 10-11-kor (max éjfélkor, de az már hujjuj) lelép. Az eldobott menyasszonyi csokorért persze itt is megy a box. A vendégek ezután lassan hazaszállingóznak.


Nagyon röviden ez így ennyi :)


Mind a magyar, mind az amerikai esküvőnek megvan a maga szuper tündéri része: a magyar lagzik élettel telisége, az amerikai ceremóniák szentimentalítása és érezelmtelisége. Egyik sem jobb a másiknál. Mind a kettő varázslatos. Ezért is döntöttünk úgy, hogy vegyítjük a kettőt. Így lett az esküvőnk tündérmesés :)


Hogy mi adta az ötletet eme bloghoz épp ma?
Ma, azaz 2011 Július 10-én volt az én drága unokatestvérem esküvője. Megszakad a szívem, hogy nem lehettem ott, hogy nem lehettem velük ezen a mesés napon. Még mindig szégyeljétek magatokat kapzsi amerikai légitársaságok!


Gábor és Jutka voltak a mai múzsáim. Kívánom nekik a lehető legtöbb Boldogságot, amit ember kívánhat. Kívánom, hogy váltsátok valóra a meséteket! Bár fizikailag nem voltam ott az esküvőtökön, csak lélekben, de így is tudom, hogy legszebb esküvő mindközül a Tiétek volt <3

Honvágy

Hamár az előző bejegyzésemben megemlítettem a honvágyat akkor most kicsit bővebben mesélek róla, hogy miként is élem ezt meg. 
Nagyon érdekes, hogy valamiért sosem éreztem azt, hogy Budapest-re tartozom. Nem tudom megmondani, hogy miért, de mindig az volt bennem, hogy nem ott van a helyem. Persze, fogalmam nem volt, hogy hol igen, de azt tudtam, hogy nem Magyarország fővárosát szánta nekem a Sors. Ugyanakkor, Budapest az otthonom. Ott van a csodálatos családom és a tüneményes barátaim. Odafűz minden emlék. Még akkoris ha nem ott a helyem.
Nagyon nehéz volt elszakadnom, pedig tudtam, hogy talán itt megtalálom azt a várost, amit igazán magaménak érezhetek. Elköltözésünk előtt kb 1 hónapon át non-stop sírtam. Sírtam a buszon, sírtam összejöveteleken, sírtam a fürdőszobában vagy az utcán sétálgatva. Sírtam anyukám, apukám és édes drága barátnőim vállán. Gondolom enyhén mentem mindenki agyára. Elindulásunk napján sírtam a reptéren, sírtam a repülőn, sírtam az új bérelt lakáskánk felé menet a kocsiban, sírtam másnap reggel sminkelés közben (el lehet képzelni mennyire csodásra sikerült az a smink). Viszont ezután a könnyeim elapadtak egészen májusig. A lelkem leblokkolta a fájdalmat. 
Texasban egy picike, 45 m2 es, földszintes lakásban éltünk. Mindig le volt húzva az ablakokon a roló, mert a mi folyósónk előtt császkált az összes szomszéd ide-oda. Egész nap egyedül voltam otthon, mert papírok híján nem volt munkahelyem, Hunter pedig reggeltől estig dolgozott. A városba nem tudtam bemenni, mert a "BKV" Texasban olyan mint egy nagyon nagyon rossz vicc. Úgyhogy 3 hónapig ott voltam a pici, sötét lakásban egyedül mint a kisujjam (nála még egyedülebb, mert a kisujjamnak legalább ott van a másik 9 testvére). Ideális körülmény egy klausztofóbiásnak. Rettentő érdekes viszont az, hogy nem sírtam. 90 napon át egy könnycseppet nem ejtettem. Pedig annyira friss volt az elszakadás élménye. És mégsem. Valószínű a rolók lehúzásával, a lelkem ablakán lévő sötétítőket is behúztam és nem engedtem be a külső behatásokat. Lebénítottam az érzelmeimet. Teljesen és tökéletesen tudatalatt történt ez az egész. Bár így utólag belegondolva, ez az önvédelmi mechanizmus mentett meg attól, hogy totál begolyózzak abban a 3 hónapban. Végre valahára elérkezett az Április 27 - San Francisco-ba költözésünk napja. Már annyira vártam! Évek óta csak azt hallgattam Huntertől, hogy "San Francisco így meg San Francisco úgy". Eszeveszett kíváncsi voltam. Tudtam, hogy imádni fogom és ha Texasban nem volt honvágyam, akkor miért "újulna ki" a "The City"-ben? Éééééés mekkorát tévedtem. 
Az első héten még semmi baj sem volt. Minden annyira új volt és ismeretlen. Rengeteg impulzus ért és ezt mind meg kellett emésztenem, fel kellett dolgoznom. Hogy mi is borította ki a bilit? Egyrészt az, hogy (Texashoz képest) egész Európaias a hangulat a város néhány részében. Az előző bejegyzésben említett pékség és közért is bűnösök. Hogy mertek túrós mákos sütiket valamint akác mézet árulni?! Ezt leszámítva, 2 dolog volt amitől igazán kiborultam:


1. Itt tudatosult, hogy fogggalmam sincs mikor tudok megint haza utazni mert gusztustalanul drágák a repülőjegyek (innen Pestre drágábbak mint Pestről ide. Szeretjük a logikát. Jó dolog is az), most nyáron kb 2000 dollár (potom 400.000 ft, mi az nekem?!). Pedig már úgy megölelgetném a kis családomat... Nagyon-nagyon-nagyon hiányoznak! És ami a hab a tortán, hogy nem lehetek ott az unokatestvérem esküvőjén amire csupán évek óta várok. Úgyhogy szégyelje magát az összes amerikai légítársaság!


2. Hunterrel átmentünk az egyik este a barátaihoz, akik itt laknak tőlünk 10 percre. Nem látták egymást már több mint másfél éve. Beléptünk a házba, és szinte megrohanták a Vadászt. Az az öröm ami csak úgy táncolt az arcukon! Az a tiszta, szívből jövő szeretet amelyik mindegyikből sugárzott és irányzott Hunter felé. Ekkor esett le mennyire nagyon hiányoznak a barátaim.... Hiányoznak a régi lakásainkban tartott összeröffenések, az angol órák helyetti trécselések, a Thália Cafés mindenfélérőlbeszélgetünkésvisítvaröhögünk estek, a Holdudvaros vagy Morrisons-os mulatságok... És hirtelen nagyon egyedül éreztem magam a családom és barátaim nélkül. Ekkor értettem meg milyen is az amikor igazán tudatosul az emberben. hogy elszakadt szinte mindenkitől aki annyira fontos a számára; mikor igazán tudatosul, hogy mit is jelent az, ha egyedül van az ember. De végülis nem voltam egyedül. Hiszem itt van Hunter, aki a mindenség nekem. Már 7 éve az. Valószínű minden egyed előző eletemben az volt. De!  Hunter körül van véve barátokkal akik szeretik, már élt a városban sok sok évet, tehát neki semmi sem idegen,; a családja sem a világ másik végén lakik. Nem is várhatom el tőle, hogy 100%-ban értse, hogy min megyek keresztül. Tehát outsidernek éreztem magam rendesen. 

Hogy mikor is lett ez jobb?


Az első 2 hét pokoli volt! Az csak szintiszta mák, hogy nem jutattam Huntert az elmegyogyiba a viselkedésemmel. Ekkor elkezdtem vadul keresgélni a neten az itteni magyarok után. Semmi. Mintha senki sem élne ebben a városban. Nem tudtam elképzelni!. Kb 2 hetes szenvedés után "véletlenül" (már ha van ilyen) rátaláltam egy facebookos oldalra, ahol az itt élő magyarok tömörültek. Írtam is a csoport "wall"-jára. Válaszoltak is szinte azonnal. Sosem fogom elfelejteni milyen érzés volt. Mintha egy 100 tonnás súly repült volna le a lelkemről. Úgy éreztem, hogy talán mégsem vagyok annyira egyedül... Másnap a belvárosban sétálgattam. Megcsörrent a telefonom, felvettem és beleszóltam: "halló?" és a vonal másik végén magyar hang szólt vissza. Szavak nem tudják visszaadni, hogy milyen szürreális élmény volt San Francisco belvárosában magyarul beszélgetni az itteni telefonomon! Az a nagyon kedves, aranyos lány hívott fel, akivel még az előző nap beszéltük meg a facebookon, hogy  beülünk egy Starbucksba nem messze a munkahelyétől. Nagyon jó érzés volt leülni és magyarul trécselni valakivel egy gőzölgö kávé felett!
Azóta még több itteni tüneményes magyarral hozott össze a szerencse (na meg a facebook. Köszönöm Mark Zuckerberg).  Nem érzem már magam egyedül, mert rengeteg szeretettel vesznek körül. Már pár találkozás után olyan mintha réges-régóta ismerném őket. Sokan hasonló problémákkal küzdünk és próbáljuk támogatjuk egymást. Elmondhatatlanul jól esik. 
Biztosan össze tudnék barátkozni igazi helybéli amerikaiakkal is, de az annyira más lenne. Velük nem tudod megbeszélni, hogy mennyire szeretted a TV macit gyerekként; vagy hogy általános iskolás korodban beléd tömték a menzán a répafőzeléket mire azt te kedvesen kihánytad és ez tanító bácsi gatyáján landolt; a mulattságosabbnál mulattságosabb érettségis sztorikat; hogy mennyire lemennél  ma este a Zöld Pardonba ugrálni egy hatalmasat, hogy milyen csodákat láttál a WAMP-on; vagy mennyire irritáló ahogy a DM-ben mindig követ egy szekus és néz rád gyilkos szemekkel. 
Úgy hiszem, hogy ezek az otthon-specifikus élmények azok amelyek közelebb hoznak minket egymáshoz. Nagyon nehéz megosztani őket olyanokkal, akik más helyen nőttek fel. Olyan, mintha lenne egy láthatatlan szakadék közöttetek... azt mondod egy helybélinek, hogy "jaj de ennék túró rudit, meg pilóta kekszet" és ezek csak néznek rád rezzenéstelen, érzelemmentes arccal. Ezzel szemben, milyen is az itteni magyarok arca amikor a fentebb említett mondat elhangzik: szem felcsillan, száj a fülig húzódik, has korgásba kezd  és nagy vehemenciával megindul a végtelen csevej a szeretett otthoni étkekről... Tudom, már eszement unalmas lehetek a túrórudizással. Ígérem egyszer majd abba hagyom ezen mennyei manna emlegetését. Addigis aki ezt olvassa az egyen már meg a kedvemért egy Túró Rudit, vagy kettőt. MOST!


Az otthoni barátaim és a családom ha a túró rudit nem is (ejnye-bejyne), de a szeretet bombákat ezerrel küldik! Hatalmas csomagokban érkeznek hozzám a tőlük jövő biztató szavak, megértő fülek és láthatatlan ölelések. Nélkülük nem hiszem hogy végig tudnám csinálni a beilleszkedés nehézségeit. Minden pillanatban érzem, hogy velem vannak és öntik belém a lelket. Minden nap érzem a felőlük áradó tiszta szeretetet. És ez mindennél többet ér...

San Francisco – „ The City”

Nem "Frisco" és még csak nem is "San Fran". Pedig meg voltam győződve, hogy a Frisco már bevett becézése a városnak. És mekkorát tévedtem! Ha az ember kiejti a „Frisco” szót, a helybéliek felszisszennek, arcokat vágnak, szemgolyójuk a plafon felé irányul. Ha mindenképp becézni szeretnénk a várost, akkor vagy SF-nek, vagy pedig stílusosan The City („A város” – azt hiszem önbizalomban itt nincs hiány)-nek nevezzük.

San Francisco Amerika 13. Legsűrűbben lakott városa. Kb 805.000-en élnek ebben a picinek számító 46 mérföldnyi, azaz 121 km2-nyi területen. A dimbes dombos várost 3 oldalon víz határolja, így szinte mindegy hol van az ember, kb 15-20 perc alatt az óceánnál vagy az öbölnél találhatja magát.

A város kb 38 nagyobb, ismertebb kerületből (neighborhood-ból) áll. Mindegyiknek  megvan a maga egyénisége: különböző stílusban épült házak, különféle nemzetiségű lakosok, különböző hangulat, dinamika, éttermek. Ha csukott szemmel ledobnak bármelyik negyedbe, miután kinyitod a szemed és körbenézel, azonnal tudod, hogy melyik kerületben vagy. Ráadásul mindegyik negyedben más és más kincsekre lelhetsz!

Példának okáért: Mi Outer Richmondban lakunk. Az itt élők nagy része orosz , kelet-európai vagy Ír-amerikai. Van itt mindenféle csodabolt! A teljesség ígénye nélkül: európai delikátesz, orosz ékszerészek, ír sütödék és kocsmák. Találtam egy orosz-grúz pékséget is tőlünk pár percre, ahol igazi túrós és mákos sütit árulnak. Nem is kell mondanom, hogy a túró rudiért és mákos gubáért síró kicsi szívem hogy megdobbant mikor ezt először megpillantottam. Örömömben nekiálltam  ugrálni a boltban. Azóta bármikor ha bemegyek, az eladók hatalmas mosolyra fakadnak  és mondanom sem kell nekik mit kérek, már teszik is a zacsiba a túrós és mákos csodákat. Mondjuk van egy sanda gyanúm, hogy azt hiszik bolond vagyok, hiszen ki látott már olyat, hogy egy fiatal lány ugrál, visít és vigyorog miközben vadul a túrós sütire mutogatva össze-vissza hadonászik.

 A sarki közért/zöldségesben pedig rengeteg az Európából importált portéka. A Vegeta és a Kinder csoki mellett Magyarországról importált akác méz és kenhető geszetnyepüré is pompázik a polcokon.  Itt is sikerült hülyét csinálnom magamból, ami -mint az iménti példa is bizonyítja-, nem nehéz számomra . Még csak kb 1 hete éltünk itt, amkor épp kőkemény honvággyal birkóztam . Ekkor tévedtünk be először ebbe a boltba (kódneve: aranybánya). Férjem Hunter lelt rá az akác mézre miközben én a csokis polc előtt álltam megbabonázva- nyálcsorgatva. Lényeges info, hogy amerikában nem termesztenek akác mézet, ami  mellesleg a kedvencem (szeretjük az iróniát nagyon) és amely  után már január óta vágyakoztam. Na, persze, a kis hiperérzékeny lelkemnek  nem is kellett több, ez volt az utolsó csepp  a pohárban. Elkezdtem pityeregni a bolt közepén ahogy annak rendje és módja, az üveget szorongatva.Ez a már említett túrós és mákos sütis kaland után történt olyan 10 perccel. Gondolom azóta már futótűzként terjedt el a lakosos körében, hogy él a itt egy őrült, aki ételek láttán, visít ugrál és ha kell még bőg is (és akkor ezek a jóemberek még nem tudják milyen lett volna a reakcióm egy csomag zselés szaloncukor láttán...). Lehet, hogy híres vagyok csak nem tudok róla?

Na azóta már nem egyszer voltam a kis aranybányámban. Legutóbb tegnap, amikor is ijedtem láttam, hogy már csak 2 üveg akác mézük van.  Gyorsan, mint egy kis irigy villám hörcsög, jól telepakoltam a bevásárlókosár pofáját és feltankoltam a szeretett mézből, meg valahogy a kosaramban találta magát egy üveg gesztenyepüré is... Velem akart jönni, most hagytam volna ott szegény árvát?! 
  

Túrós-, mákos péksüti, geszetnye püré és magyar akác méz. Felbecsülhetetlen kincsek számomra... Őrzöm is őket mint sárkány az aranyat az biztos!

Azt hiszem keresve sem találhattam volna tökéletesebb környéket a városban... Bár tudom, hogy ezek csak ételek, de akkoris, az ízek azonnal közelebb repítenek az „otthon”-hoz. Így egy picit elviselhetőbb a honvágy. De csak egy picit...