Nem "Frisco" és még csak nem is "San Fran". Pedig meg voltam győződve, hogy a Frisco már bevett becézése a városnak. És mekkorát tévedtem! Ha az ember kiejti a „Frisco” szót, a helybéliek felszisszennek, arcokat vágnak, szemgolyójuk a plafon felé irányul. Ha mindenképp becézni szeretnénk a várost, akkor vagy SF-nek, vagy pedig stílusosan The City („A város” – azt hiszem önbizalomban itt nincs hiány)-nek nevezzük.
San Francisco Amerika 13. Legsűrűbben lakott városa. Kb 805.000-en élnek ebben a picinek számító 46 mérföldnyi, azaz 121 km2-nyi területen. A dimbes dombos várost 3 oldalon víz határolja, így szinte mindegy hol van az ember, kb 15-20 perc alatt az óceánnál vagy az öbölnél találhatja magát.
A város kb 38 nagyobb, ismertebb kerületből (neighborhood-ból) áll. Mindegyiknek megvan a maga egyénisége: különböző stílusban épült házak, különféle nemzetiségű lakosok, különböző hangulat, dinamika, éttermek. Ha csukott szemmel ledobnak bármelyik negyedbe, miután kinyitod a szemed és körbenézel, azonnal tudod, hogy melyik kerületben vagy. Ráadásul mindegyik negyedben más és más kincsekre lelhetsz!
Példának okáért: Mi Outer Richmondban lakunk. Az itt élők nagy része orosz , kelet-európai vagy Ír-amerikai. Van itt mindenféle csodabolt! A teljesség ígénye nélkül: európai delikátesz, orosz ékszerészek, ír sütödék és kocsmák. Találtam egy orosz-grúz pékséget is tőlünk pár percre, ahol igazi túrós és mákos sütit árulnak. Nem is kell mondanom, hogy a túró rudiért és mákos gubáért síró kicsi szívem hogy megdobbant mikor ezt először megpillantottam. Örömömben nekiálltam ugrálni a boltban. Azóta bármikor ha bemegyek, az eladók hatalmas mosolyra fakadnak és mondanom sem kell nekik mit kérek, már teszik is a zacsiba a túrós és mákos csodákat. Mondjuk van egy sanda gyanúm, hogy azt hiszik bolond vagyok, hiszen ki látott már olyat, hogy egy fiatal lány ugrál, visít és vigyorog miközben vadul a túrós sütire mutogatva össze-vissza hadonászik.
A sarki közért/zöldségesben pedig rengeteg az Európából importált portéka. A Vegeta és a Kinder csoki mellett Magyarországról importált akác méz és kenhető geszetnyepüré is pompázik a polcokon. Itt is sikerült hülyét csinálnom magamból, ami -mint az iménti példa is bizonyítja-, nem nehéz számomra . Még csak kb 1 hete éltünk itt, amkor épp kőkemény honvággyal birkóztam . Ekkor tévedtünk be először ebbe a boltba (kódneve: aranybánya). Férjem Hunter lelt rá az akác mézre miközben én a csokis polc előtt álltam megbabonázva- nyálcsorgatva. Lényeges info, hogy amerikában nem termesztenek akác mézet, ami mellesleg a kedvencem (szeretjük az iróniát nagyon) és amely után már január óta vágyakoztam. Na, persze, a kis hiperérzékeny lelkemnek nem is kellett több, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Elkezdtem pityeregni a bolt közepén ahogy annak rendje és módja, az üveget szorongatva.Ez a már említett túrós és mákos sütis kaland után történt olyan 10 perccel. Gondolom azóta már futótűzként terjedt el a lakosos körében, hogy él a itt egy őrült, aki ételek láttán, visít ugrál és ha kell még bőg is (és akkor ezek a jóemberek még nem tudják milyen lett volna a reakcióm egy csomag zselés szaloncukor láttán...). Lehet, hogy híres vagyok csak nem tudok róla?
Na azóta már nem egyszer voltam a kis aranybányámban. Legutóbb tegnap, amikor is ijedtem láttam, hogy már csak 2 üveg akác mézük van. Gyorsan, mint egy kis irigy villám hörcsög, jól telepakoltam a bevásárlókosár pofáját és feltankoltam a szeretett mézből, meg valahogy a kosaramban találta magát egy üveg gesztenyepüré is... Velem akart jönni, most hagytam volna ott szegény árvát?!
Túrós-, mákos péksüti, geszetnye püré és magyar akác méz. Felbecsülhetetlen kincsek számomra... Őrzöm is őket mint sárkány az aranyat az biztos!
Azt hiszem keresve sem találhattam volna tökéletesebb környéket a városban... Bár tudom, hogy ezek csak ételek, de akkoris, az ízek azonnal közelebb repítenek az „otthon”-hoz. Így egy picit elviselhetőbb a honvágy. De csak egy picit...
0 comments:
Post a Comment