Augusztus 20 - interkontinentális költözés - 3. felvonás

Hát megérkeztem. Eddig egy szusszanásnyi időm sem volt, de ma végre sort kerítek a pihenésre-írásra (és ha minden jól megy), akkor úszásra.  Nade akkor indítsuk egy kis élménybeszámolóval ezen a csoda fülledt szombaton.

Szerdán 1:20 kor indult a repülő Budapestről Varsóba. 3 bitang nehéz bőrönd, 1 rémült kutya és moi. 1 órás repülőút után 1 órás várakozás a transzferre. Villámgyorsan megkerestem a reptéri wifit, hogy a chicagoi út előtt még halljak egy pár otthoni hangot. Most nehezebb volt eljönnöm Magyarorszégról, mint 4 évvel ezelőtt. Miközben telefonáltam úgy éreztem, mintha egy láthatatlan kéz egyre erősebben szorongatná a torkomat. Potyogtak a könnyek. És megszámlálhatatlanul sokszor jött a kérdés: jól teszem én ezt? Megint otthon hagyom a családom, a barátaimat... De hiába fáj, ha most nem kezdek bele ebbe a kalandba, akkor mikor igen? Klisékkel tudnék most jönni kőkeményen, mint pélául, minden kezdet nehéz blababla és társai. Nade sajna, pontosan erről van szó. Amig ismetlen ijesztő. Amig új, addig elképzelhetetlen. Nem beszélve a 14 órás repülőútról. Fúj.

Sírdogálva, Szotyit nyugtatgatva beszálltam a dinoszaurusz méretű LOT Dreamliner repülőgépbe. A Sors és a check in lady kegyeinek köszönhetően olyan csoda aranyos utastársat kaptam, hogy a meg tudtam nyomni a láthatatlan pause gombot a fájdalmamon és a kétségeimen. Egy korombeli lengyel lány ült mellettem, akivel 5 órán át be sem állt  szánk. Arról nem is beszélve. hogy megengedte, hogy a Szotyit az ölembe csempésszem a takaró alá, amikor a légiutas-kísérők nem figyeltek. Szegény kiskutyám úgy feküdt az ölemben, mint egy darab 3 kilós szőrös fadarab, mozdulatlanul. Nade amikor kihozták a kaját. Na, akkor csak annyi látszódott, hogy életre kel a hasam. Szotyi az éhségtől mint egy vérfarkas össze vissza kavargott a takaró alatt. Ez kívülről úgy nézhetett ki, mintha épp egy kis alien-nek adnék életet. Azt azért nem hiszem, hogy ez ne tünt volna fel a légiutas-kísérőknek. Muhhhaaha.

Mindenesetre, senki sem szólt rám.

Megérkezés után rekord idő alatt átmentem a customs-ön, megjöttek a bőröndök és már kint is voltam. Drága nagynéném, Ági felvett a reptéren és már süvítettünk is haza.

Az első este nehéz volt, hiszen ekkor esett le, hogy új élet indul. Új otthon, új város, új emberek és iskola... Nade, mikor ha nem most? Felkötöm a nagylány gatyát és belevetem magam az ismeretlenbe.